Május

A bíróság komor folyosóján ülök, ezen a napsütéses novemberi napon, mellettem a legjobb barátnőm a kisfiával. Elkísértek, hogy támogassanak, aminek kifejezetten örülök, mert a férjem öt perccel a tárgyalás kezdete előtt még sehol. Lehet, hogy az lenne a normális, ha éreznék valamit, de semmi. Miért van ez? Ilyen könnyű lezárni hét évet? Ekkor meglátom a szokásos szürke melegítőben, azt az embert akinek két évvel ezelőtt kimondtam a ‘boldogító igent’. Szeme könnyes, arcán csak a mérhetetlen szomorúság. Köszön nekünk, de többet nem szól. A kínos csendet egy hangszóróból kiszűrődő hang szakítja félbe, a nevünket hallom. Szóval elkezdődik az új életem végérvényesen és visszavonhatatlanul, de ez nem ijeszt meg, sőt kifejezetten magabiztosan lépkedek a tárgyalóterem felé. Némán sétálunk egymás mellett és közben elgondolkozom, hogy jutottunk el idáig. A külön töltött fél év alatt, hogy lett ez a férfi szinte idegen számomra?

Május

Májusban kezdődött minden…

Egy fekete Ford megállt egy zuglói panzió előtt, benne egy nem éppen összeillő párral. A férfi magas, kopasz, nagydarab, jól öltözött, a külvilág számára leginkább maffiózónak tűnhet. A lány alacsony, telt kis szöszi, tipikus 26 éves tömeg lány.

– Szép vagy és ma végre az enyém leszel!- közli kéjesen vigyorogva.

– Köszönöm. Hónapok óta várok már rád.- Válaszolok megszeppenve, mivel nincs túl sok önbizalmam.

Igen, én vagyok az a miniszoknyás, férjezett, vágytól égő lány, aki épp kezdi megérezni, hogy milyen az ha egy férfi nőként kezeli. Pisti elintézett már mindent előre, hogy egy éjszakát eltöltsön a dohányboltos lánnyal. A szobában rózsacsokor és vacsora vár, még a kedvenc ételemet is megjegyezte. Figyelmessége lenyűgöz.

– A férjed úgy nem fog keresni? Mit tud, hol vagy?- Igaza van, jobb az ilyet tisztázni, ha már nyílt lapokkal játszunk.

– Azt mondtam, hogy bent kell maradnom dolgozni, de hívni fog majd sajnos.-válaszolok kissé kétségbeesetten, de legnagyobb meglepetésemre, figyelmen kívül hagyja ezt az információt és száját rátapasztja az enyémre. Szenvedélyesen csókol miközben karjait körém fonja és finoman az ágyra fektet. Simogatásától elalélok, de mégis bűntudat készül úrrá lenni rajtam.

– Nem voltam hét éve más férfival a férjemen kívül.- tudatom vele aggályomat.

– Bízd rám magad! Boldoggá teszlek!- suttogja és ezzel kikapcsol bennem minden szorongást, átadom magam neki.

Édes csókokkal borítja az egész testem. Minden védekezés megszűnt… Körülöttem a világ sem létezik… Csak ő és én ahogy itt és most több hónapnyi álmodozás valóra válik.

Miután minden várakozásomat felülmúlja a karjába von.

– Szeretlek! Ígérem többet nem tűnök el Picim.

– Hazug vagy! Én meg férjes asszony. – Heccelem.

– Senkit nem érdekel a férjed, kellesz nekem. Veled törődni kell, ő meg sem érdemel téged.

– Neked viszont egy szavadat sem lehet elhinni. Vágom hozzá egy kacér mosoly kíséretében.

Bájos csevegésünket a telefonom csörgése töri meg. A pillanat elszáll és visszazuhanok a szomorú valóságba. Gyuri hív. Érdeklődik, hogy mit csinálok épp.

– Éppen vacsorázunk a gyerekekkel, most nincs időm beszélgetni. Ne haragudj! Szeretlek!- hazudom.

Akkor, ott már sejtettem, hogy az aznap tapasztaltak után a házasságomnak véget kell vetnem. Miután letettem a telefont és kikapcsoltam, visszabújtam Pisti izmos karjainak ölelésébe és reggelig ott is maradtam.

Délelőtt fel kellett ébrednem az álomból és szembenézni a tetteim következményeivel, még úgy is, hogy tudtam, Pistit nem fogom egyhamar viszontlátni.

Hazafelé, a buszon ülve írtam Gyurinak egy SMS-t.

El akarok válni!

Miért? Mi bajod? Beszéljünk!

Nincs miről beszélni. Válni akarok!

Holnap reggel megyek haza Kicsim és beszélünk.

Nem tudom mi bajod lehet. Szeretlek!

Ez így reménytelen. Viszont rettegek tőle, hogy tesz valamit velem ha személyesen mondom el.

– Mély levegő…. meg tudod csinálni.- Győzködöm magam.

A terv egyszerű, megírom, hogy megcsaltam, hazamegyek, összepakolok és megyek amerre látok, vagy csak a Nagyi lakásáig, ami a miénk alatt van. Ott már nem bánthat.

Előkapom a telefonom, a szívem majd kiugrik a helyéről, de írni kezdek.

Megcsaltalak! El akarok válni!

Sikerült! Megtettem! Eddig nem is volt olyan nehéz, végül is fél éve már érzem, hogy ez lesz a vége. Hosszú percek telnek el mire válaszol, addigra már megfordul a fejemben, hogy megtalálja a módját és elindul haza. De nem. Szerencsémre.

Te…(minden csak kedves és szép nem).

Ezt nem tehetted meg velem!

Nincs értelme válaszolni. Hazaérek és rám tör a sírás. De miért? Ezt akartam, nem? Most kell erősnek maradnom. Nem akartam Gyurit bántani, még akkor se ha tudom, hogy kihűlt a kapcsolatunk, de miért kell ennyire értetlennek lennie?!

Miközben a legfontosabb dolgaimat pakolom össze, a kezembe akad egy köteg pénz az egyik fiók mélyéről. Mivel már úgyis elég nagy bajban vagyok ez már nem számít, ezért zsebre vágom. Meg különben is, mióta rejtegeti előlem a pénzt, holott minden pénzügyet én intézek?

Hirtelen a sírást is abbahagyom, a szomorúság helyét a düh veszi át, de sietnem kell, nehogy meglepjen.

A tervem első két pontját megoldottam, gyorsan összepakoltam és levittem Nagyihoz. De hogyan tovább? Végül is megbántott a titkolt pénzzel, úgyhogy azt ma el fogom költeni. Irány bulizni!

Elintézek pár telefont és mikor a barátaim meghallják, hogy Gyuri nélkül akarok kirúgni a hámból érzik, hogy baj van, ezért felajánlják, hogy csatlakoznak.

Ez a nap kezd egyre jobb irányt venni, így már azon sem vitatkozom, hogy a három fiú pont „életem párjának” munkahelyével szembeni kocsmába akar menni.

Kicsinosítom magam és elindulok a megbeszélt helyre. Mindenki rám vár mire odaérek, arcukon aggodalmat vélek felfedezni. Ennyire féltenek?

De miután végignéznek rajtam, egymás szavába vágva bókolnak nekem.

– Milyen csinos vagy, de mi változott rajtad?

– Azt hittem már, hogy valami baj van, de úgy látom jobb formában vagy mint valaha.

– Meglepően kisimult az arcod.

– Mi történt veled?- kérdezik végül szinte egyszerre mind.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire látszik, hogy megnyugodtam.

– Üljünk be, kikérem az első kanyart és válaszolok mindenre.- Nyugtatom le a kedélyeket.

Tíz perc múlva már pár üveg sör és whisky társaságában mesélem az elmúlt két nap eseményeit, amit a fiúk feszült figyelemmel hallgatnak. Jólesik ez a kitüntető figyelem, de tudom, hogy mi lesz a reakció, akkor is ha egyikőjük sem kedveli Gyurit igazán, amiatt ahogy velem bánt. Mire a történetem végére érek igazam is lesz, egyszerre hagyja el a szájukat a szokásos mondat: – Panka, de hülye vagy!- Pedig akkor még se ők, se én nem tudtuk, hogy ez még bőven csak a kezdete az ámokfutásomnak.

Az este elég hosszúra nyúlt, az első kör után már csak úgy teremtek az italok az asztalon. Sokat nevettünk és táncoltunk, még egy meleg pasival is kikezdtem, de ő még nem ivott annyit amennyit én, így nem tartotta sajnos humorosnak. Ezért úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a Gyurival közös lakásba és ott folytatjuk pálinkázással. Utólag nem tűnik már jó ötletnek, de akkor belementem. Mire odaértünk nagyon elálmosodtam, hónom alá kaptam Tommyt, a kutyusomat és bezárkóztam a hálószobába aludni. Reggel kegyetlenül másnaposan keltem. Első utam a nappaliba vezetett, ahol láttam, hogy a pálinka nélkülem is elfogyott, a fiúk pedig a kanapén fetrengenek egymás hegyén-hátán. Nem hagyok nekik sok időt, hogy kipihenjék magukat, menni kell mielőtt Gyuri megérkezik a az éjszakás műszakból.

Másnaposan reggelire mindenképp sült császárszalonnát kell enni a hentesnél, az jót tesz. Ezt az elvet követve megreggeliztünk, aztán hazazavartam a skacokat, mert most már egyedül szerettem volna lenni a gondolataimmal. Így Nagyinál lefeküdtem pihenni, de elaludni sehogy sem tudtam. Elmélkedtem azon, hogy Gyuri az évek alatt milyen sok barátot üldözött el mellőlem. Meg kéne keresni őket. Plusz nem lenne rossz új ismerősöket is szerezni, főként pasikat. Eszembe jutott, hogy erre vannak a társkereső oldalak. Az ötletek jók, jöhet a kivitelezés.

Elővettem a laptopomat és először keresni kezdtem a facebook-on. Nagyon sok embert megtaláltam a múltamból, de összesen csak három olyan volt akivel szerettem volna beszélni, esetleg találkozni. Az első egy katona fiú akit még pultosként ismertem meg és néhány alkalommal összegabalyodtunk, de akkor volt barátnője. De mindig is kedveltem. Magas, vörös haja van és körszakálla. Nagyon humoros srác, igazi ivócimbora stílusú. A második az ő barátja G. Mi hárman mindig együtt jártunk bulizni, pedig tudtam és ők is tudták, hogy mindketten vonzódnak hozzám. G kicsit alacsonyabb, barna szemű, barna hajú, kicsit pufibb fiú, de a stílusa lehengerlő. A harmadika legfontosabb. A Gyurival töltött évek alatt rengetegszer eszembe jutott. Ő Gábor. Négy évvel ezelőtt, mikor belépett a kocsmába ahol dolgoztam tizenhét éves volt, én pedig huszonkettő, de első perctől kezdve ittam minden szavát és mindig csak vele szerettem volna lenni, de ez elérhetetlen álomnak bizonyult. Akkoriban én már három Éve Gyurival voltam, de éppen zűr volt a paradicsomban. Nem találkoztam Gáborral sokszor, de nagyon meghatározó volt számomra. Ő egy fura szerzet. Kifejezetten helyes pasi, sokak szerint tipikus szépfiú, Barna haj, Barna szem, kockás has…omlanak utána a csajok. De van egy nagy defektje, az, hogy nagyon depresszív, nála minden attól függ éppen milyen hangulata van. Eszerint kedvel vagy küld el melegebb éghajlatra embereket. Eszerint szeret vagy gyűlöl éppen Eddig nem tudok róla, hogy lett volna olyan ember aki megfejtette volna, de még neki sem sikerült magát. Pedig mások problémáit nagyon tudja boncolgatni és mindezt olyan korát meghazudtoló intelligenciával adja elő, hogy ha arról van szó nagyon tökéletes vitapartner tud lenni. Ki tudja azóta mennyit változott… három éve nem is hallottam róla.

Az esélyt megadtam nekik és magamnak is, bejelöltem őket, most már csak várni kell. Addig is kipróbálok egy társkeresőt. Nem vágyom ugyan újabb kapcsolatra, de jó szórakozásnak ígérkezik.

A Találka nevű oldalon már régen voltam regisztrálva ezért most is azt választom. A felhozatal nem változott az évek folyamán, szóval katasztrófa. De azért találok egy-két normálisabb beszélgetőpartnert. A kérdések a szokásosak: Mióta vagy egyedül? Milyen kapcsolatot keresel?

Ha tudnám ezekre a választ, valószínűleg nem itthon ülnék egyedül a sötét szobában…

Órákig folytatom velük ezeket a kifejezetten bugyuta beszélgetéseket, míg egyszer csak jelez a facebook. Körülbelül este 10 lehet. Izgatottan kattintok rá. Laci az, a katona srác. Azt írja, hogy már nagyon hiányolt és örül, hogy újra felvettem vele a kapcsolatot és írjam meg neki a telefonszámomat, hogy felhívhasson. Megírom neki a választ és nem is kell sokáig várnom… csörög a telefonom.

– Szia. Mit csinálsz?

– Szia. Itthon ülök, úgyhogy semmit.

– Jössz bulizni? Elmegyünk érted Gabival.

– De 11 óra van és legalább egy óra lenne míg embert faragnék magamból.

– Jó. Éjfélre ott vagyunk érted. Küldd el SMS-ben a címed.– Leteszi mielőtt akadékoskodni kezdhetnék.

Engedelmesen megírom a címet és elkezdem csinosítani magam. Mikor készen vagyok kiosonok az éjszakába úgy, hogy Nagyit véletlenül se keltsem fel. Gabó és Laci már várnak rám a megszokott szürke Hondában ülve. Bepattanok és indulunk is Gabóhoz, ahogy sejtettem. A lakása a darus cégének a telephelyén az iroda fölött van. Tágas, nagyon szép lak, nagy erkéllyel és a kedvencemmel, egy biliárdasztallal. Szinte meg sem érkezünk Laci már tölti is az első whiskyt, rögtön utána a következőt. Örülnek, hogy újra köztük vagyok és nekem is kezd elszállni a dühöm amit a telefonos beszélgetés parancsoló hangneme miatt éreztem. Zenét hallgatunk, táncolunk és pusztítjuk a legnagyobb ellenségünket, az italkészletet, aminek a fogyásával egyenesen arányosan nő az önbizalmam és hagy el a józan eszem. Hajnali 3 óra körül már a biliárdasztalon vonaglok, a fiúk meg nyálcsorgatva nézik a műsort. Egy hirtelen ötlettől vezérelve egyszer csak elkezdem levetni a ruháimat tánc közben. Lehet, hogy ezt nem kéne? De a kezeim és a lábaim külön életet élnek. Kerül le a felső…a melltartó… és végül a szoknyám alól a bugyim is. Bizonyítva a kezem, hogy nem irányíthatom odadobja a fehérneműt Gabónak. Na most fogok elpirulni. Miért csináltam?

Hirtelen ráeszmélek, hogy mit tettem.

– Kérem vissza a tangámat!- Követelem vissza a nemrég eldobott ruhadarabot.

– Gyere ide érte ha kell.- incselkednek a fiúk. Élvezik a helyzetet.

Hezitálok ugyan, de odatipegek hozzájuk, még mindig a biliárdasztalon vagyok, kikapom Gabó kezéből a zsákmányát és azonnal hátrálok is. Felkapok magamra minden ruhadarabot, kimegyek a konyhába inni még egy italt és azon agyalok közben, hogy ezt miként fogom kimagyarázni. De fölöslegesnek bizonyul, mert Laci odalép hozzám és se szó se beszéd megcsókol. Nem tudok ezzel így hirtelen mit kezdeni, meglepett, na meg persze az alkohol is dolgozik bennem,

– Gyere be a szobába beszélgetni!- Az utolsó szóra helyezte a hangsúlyt, ebből sejtem, hogy esze ágában sincs beszélgetni.

– Miért kell ahhoz elvonulni?- Megint a buta szőkét játszom, de most nem direkt.

– Nagyon rég nem láttalak…- Ez aztán a kitérő válasz.

Meg se várja, hogy válaszoljak, kézen fog és magamon is meglepődök, de elindulok vele az említett szobába. A sötétben elvezet az ágyhoz, érzem, hogy ez komoly beszélgetés lesz.

– Hiányoztál! Sokszor gondoltam rád.- Ajjjaj, bajban vagyok, a gyanúm kezd beigazolódni a „beszélgetést” illetően.

Az már korábban is kiderült számomra, hogy a barátnője elhagyta, de most érzem is, hogy úgy tervezte, hogy nálam lel vigaszra. Nem tudom eldönteni, hogy az elfogyasztott alkohol mennyisége vagy az együtt töltött éjszakák emléke miatt, de nem tudok ellenállni neki. Átadom magam, ő pedig szenvedélyesen el is veszi amit akart azóta, hogy beültem a kocsiba.

Miután elalszik még sokáig gondolkozom, hogy mi is lelt engem, hogy három nap alatt ekkora fordulatot vettem. Nem vagyok benne biztos, hogy jó vége lesz. De most ez nem számít, mert elnyom az álom.

Ahhoz képest mi volt előző este, korán felkelek és zaklatom Gabót, hogy vigyen haza. Nem tudom mi az az érzés ami hatalmába kerített, de menekülni akarok innen, amilyen gyorsan csak lehet. Gabó meg persze mint mindig, most is segítőkész és gyorsan felöltözik és hazafuvaroz. Haza… Otthon… Számomra jelen helyzetben a bizonytalanság jelképe.

Megérkezésemet követően Nagyi rögtön belekezd a szokásos mondókájába.

– Hol voltál? Ittál? Mit csináltál magaddal?

Jobb ha nem is veszek tudomást róla. Célom a fürdő elfoglalása. De beáll elém csípőre tett kézzel.

– Szórakoztam régi ismerősökkel. Jól vagyok.

Ezután megkerülöm és bemegyek a fürdőbe. Előttem van az ahogy még mindig ott áll tátott szájjal és elmosolyodom a zuhany alatt.

Csurom vizesen bemászok az ágyamba. Ez a kis nyugalom hiányzott.

Késő délután van mire magamhoz térek. Kis idő múltál bevillan, hogy Binladennel már egy hete megbeszéltem a mai napi találkozót 18 órára a Regébe, úgyhogy indulnom kell azonnal. Kapkodok, mint egy tipikus nő, azt sem tudom eldönteni hirtelen, hogy mit vegyek fel. Éppen hogy odaérek a megbeszélt időre, de Ati ott ül már a teraszon az unokaöccsével Robtussinnal, aki nagyon jó pasi és nekem mindig is nagyon tetszett. Magas, szálkás, tetovált és állandóan száz foggal vigyorog. Soha egy pillanatra se vett észre, sőt ha lehetett mindig leoltott valamiért.

De ma valahogy másképp néz rám. Mi történt a pasikkal? Vagy én változtam meg?

Be nem áll a szánk, mindig jön új téma, közben sorra fogynak a sörök. Talán a harmadik italnál járhatunk, mikor felhív Anyu, de csak azért, hogy leszúrjon, mint általában. Most éppen azt nehezményezi, hogy három napja iszom és szerinte nem hagyom Nagyit pihenni, ha otthon vagyok véletlenül.

Jó! Akkor lelépek onnan, végül is szabad vagyok, mint a madár.

– Robi!- kiáltok fel hirtelen- Eljössz velem sétálni egy kört? Nagyon felidegesített Anyu és megnyugtatna.- Binladen szeme kikerekedik. Magam se tudom miért nem őt hívtam.

– Menjünk, de sietünk vissza. – menti a menthetőt. Milyen aranyos!

Tíz perccel később már egymás mellett sétálunk összefonódott kézzel.

– Hol voltál eddig? – kérdezi és közben mélyen a szemembe néz.

– Micsoda? Évek óta ismersz! – nem értem a kérdést. Ugyanaz az ember vagyok, aki az elmúlt években. Legalábbis szerintem. –

– Nőies vagy, más a kisugárzásod. Eddig a bomberdzseki alatt bujkáltál?- Jujj de édes a mosolya…

Rögtön felfogom mire céloz. Míg Gyuri mellett voltam, nem öltözhettem és viselkedhettem nőiesen, nehogy előjöjjön belőle a beteges féltékenysége. Volt egy bomberdzsekim, amit le se lehetett imádkozni rólam. Most végignézek magamon. Elsorolom magamban a szentek nevét mikor rájövök mennyire igaza van.

– Pedig ez nem tudatos. – fejezem be a gondolatmenetet hangosan kimondva, amitől el is pirulok.

Félénken felnézek rá és ekkor a gumitalpú papucsom kicsúszik a lábam alól és elesek. Hosszú másodpercekig nevet az eseten, én meg azért imádkozom, hogy nyeljen el a föld. Sok év után végre először kettesben vagyunk és elbénázom. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?

Miközben marcangolom magam felém nyújtja a kezét, felsegít és ahogy talpra kerülök megcsókol.

Hirtelen levegőt sem kapok. Még mindig nem értem, mitől állt a világ ennyire a feje tetejére!?

De dagad a mellem a büszkeségtől, hogy pont ő, pont itt, pont velem csókolózik.

– Vissza kell mennünk. Porold le magad! Nagyon ügyetlen vagy. – megint az a mosoly… levegőt!!!

– Menjünk, de ez soha nem derülhet ki! – Félek, hogy elvesztem a legjobb barátom szimpla kémia miatt.

– Szerinted én meg akarom őt bántani? – Mindketten tudjuk, hogy Ati többet érez irántam mint barátság mióta csak ismer, de viszonozni ezt nem tudom.

Jókedvűen baktatunk vissza, Binladen már messziről integet, még mindig a teraszon ülve. Visszatérünk az asztalunkhoz, tartjuk a távolságot, ugyanakkor folyamatosan vágytól fűtött pillantásokat váltunk. Nem sokkal később kapok egy SMS-t. Megnézem és elnevetem magam.

Mikor Ati megkérdezi, hogy mi olyan vicces, nem mondhatok mást mint, hogy „semmi”.

Azt mégsem közölhetem vele, hogy az asztal túloldalán ülő srác írt?!

Kívánlak! Mit tegyek?

Gyere át hozzám Fótra, üres a lakás.

És Atis? Mindegy. Elmegyek a kocsiért

és hazaviszlek. Készülj fel! :)))

De ittál… nem vezethetsz.

Ez fenyegetés vagy ígéret?

Döntsd el te!

Érdekes így sms-ezni, hogy a partner ott ül velem szemben, mégsem mondhatom ki hangosan a választ. De Robi fel is pattan a helyéről.

– Elugrok a kocsiért, hazaviszem Pankát, késő van már, ne mászkáljon egyedül. – közli Atival, aki nagyra tátja a száját ettől a kijelentéstől.

– Megyek veletek. – Na neeeee!

– Menjél csak pihenni. Elviszünk téged is haza. – Robi tényleg mindent bevet, hogy kettesben maradjunk.

– Oké, mindent értek. – Lebuktunk!!!! De nem beszél tovább. Mi történik? Szerintem nem biztos benne és ez így is kell, hogy maradjon.

Úton hazafelé a Gyurival közös lakásba több felfedezést is teszek. Első, Robi életveszélyesen vezet, kettő, berúgtam (megint), három, imádom ahogy a combomat simogatja.

Mire odaérünk kissé elbizonytalanodok, hogy tényleg ezt akarom. Érdekes érzés valakire évekig várni, vágyni és mikor ott vagy, hogy megkaphatod legszívesebben visszatáncolnál. Valószínűleg félek, hogy nem olyan mint az álmaimban. Meg különben is, miért fekszem le mostanság minden szembejövő pasival?

Minden aggodalmam ellenére beosonok Nagyihoz egy üveg borért, nem mintha kéne még.

Ezután kettesben felmegyünk abba a lakásba ahol az elmúlt két évemet töltöttem és mivel Gyuri éjszakás műszakját tölti üresen áll ma éjjel.

Meséltem Robinak még a kocsiban az imádott sarokkádamról, amit ő azonnal ki is akar próbálni. Így ahogy belépünk a lakásba, első dolgunk közösen megmártózni a langyos, habos vízben egészen addig míg a vágyunk át nem repít minket az ágyig.

Előfordulhat, hogy a harmadik napja tartó alkoholos állapotom ezért a felelős, de csalódtam. Vagy kezdek megcsömörleni az élet habzsolásában? Ilyen hamar? Még az is előfordulhat, hogy magamban túl sokat gondoltam erről az „álompasiról”. De megtörtént, ezt már nem tudom visszacsinálni, ezért kellemetlen érzésekkel telve lecsukom a szemem és elalszom.

Arra kelek, hogy Robi már felöltözve áll az ágy mellett és engem kelteget.

– Kiengedsz? Mennem kell!- közli velem határozottan.

– Persze, mindjárt. – próbálok felkelni, de erősen hányingerem van és minden végtagom elnehezült. Nagyon utálom a másnapot!

Rápillantok a telefonomra, még csak 5 óra van, ebből rádöbbenek, hogy ő is megbánta és menekülne. Megesik rajta a szívem és minden erőmet összeszedem, hogy lemenjek vele a kapuig.

Mikor elköszönünk, tudom, hogy mást látom utoljára…

Délután Nagyi házrészében ébredek. Még mindig meglep a helyzet, mikor kinyitom a szemem sokszor nem tudom hol vagyok.

Ma pihenni és kockulni fogok, döntöm el, bár tudom, hogy ez naiv gondolat, mivel a baráti körömben elég gyorsan terjed az egyedüllétem híre.

Inkább visszafekszem, még csak délután 2 óra van…

5 óra felé járhat az idő mikor újra kinyitom a szemem. Most már van erőm a telefonomra is rápillantani. Öt nem fogadott hívás és három üzenet, ez még nem is rekord. Anyutól két üzenet és három hívás, a többi Andristól. Ő egy bolond srác, akit mikor megismertem még szakács volt, akkor a narkós lakótársával jártam, mára meg már peronőr. Aranyos fiú, imádom mint barátot, de nem az esetem, soha nem is volt.

Mire tárcsáznám, már megint hív, valamit nagyon akarhat.

– Szia Szöszi! Miújs? Kijózanodtál? – számomra ez a kérdéssor azt jelenti, hogy el akar hívni valahova.

– Mára pihit terveztem. – Máris keresem a kibúvót.

– Pedig reméltem, hogy iszogatunk ma egyet. Örs? Menyi idő kell? Ne hisztizz, úgyis tudom, hogy nem maradsz otthon. – miért ismer ennyire?

– Két óra és ott leszek.

– Igyekezz! Puszillak! – ezzel leteszi mielőtt el tudnék köszönni.

Épp a ruháim között válogatok, mikor betoppan hozzám Nagyi. Szóval újabb kínos beszélgetés következik?! Ha valami, akkor ez most kifejezetten hiányzott.

– Megbántottad Anyát – kezd bele a monológjába – mire jó ez amit most csinálsz? Értem, hogy felszabadultál, hogy el fogsz válni. Tudom, hogy így dolgozod fel a bánatot, de lassan elég lehetne.- mintha vörösödne a feje. – Minden nap részegen jössz-mész, vagy azt se tudom hol vagy épp. Nem lesz így jó vége. Mi lesz a munkáddal?

Jézusom, választ vár. Menekülj!!! De elém áll, így muszáj vagyok makogni valamit.

– Jól vagyok, csak ki akarom használni a szabadságomat. Jövő héttől már dolgozom úgyis. – látom, hogy nem nyugtattam meg, de mennem kell.

Lehet, hogy volt abban valami amit a Nagyi mondott, mert ma már ha a sörre csak ránézek rosszul vagyok. De Andris könyörtelenül kéri ki az italokat egy késdobáló kocsmában, úgyhogy gyorsan elérem a napok óta tartó szintet. Pedig ma pihenni szerettem volna…

Andrisnak kellőképpen unalmas történetei vannak, amin sokszor csak ő nevet, de én mindig meghallgatom. Most is épp egy ilyet regél, úgyhogy két bólogatás között van időm szétnézni a helyen ahol vagyunk. Fura alakokkal van tele, egyikkel sem szívesen elegyednék beszélgetésbe, vagyis ül a mellettünk lévő asztalnál egy pasi akit nagyon ismerős. De honnan? A Sissybe járt be mikor ott dolgoztam pultosként. Aranyos figura, nem túl magas, szőke kék szemű, biztos, hogy nem magyar és remekül kiszúrja, hogy pont őt bámulom. Odajön hozzánk.

– Téged ismerlek valahonnan. – mondhatnám, hogy lejárt szöveg, de most tényleg igaz.

– Sissyben dolgoztam pár éve. – nem kell ezt tovább ragozni.

– Üljetek át hozzánk. Mit isztok? – Elfogadjuk a meghívást, Andris anekdotáit már úgyis unom.

Az asztalnál csak egy apám korabeli férfi ül Szabolcson kívül, aki sokat beszél de eléggé szórakoztató. Mellé ül Andris, és vigyorog rám sokat sejtetően, hogy Szabi mellettem fog helyet foglalni amint meghozza az italokat.

Nem nézem az időt, de egy órája biztos beszélgetünk már, mikor feldobom, hogy mind menjünk át Krisztihez, aki egy régi punk barátnőm. Különböző stílusunk ellenére sokat lógtunk együtt, szinte testvéremként tekintek rá. Mellette voltam mindig, még a betegsége idején is, de Gyuri ezt is tönkretette azzal, hogy eltiltott tőle.

A fiúk beleegyeznek, hogy látogassuk meg, bár amiatt aggódnak, hogy későre jár. Pedig még csak este 10 van. Vesznek egy rakás italt és már indulunk is. Kriszti nem lakik messze a kocsmától ahol az estét eddig töltöttük, így hamar odaérünk hozzá. Mikor ajtót nyit rögtön a nyakába ugrok, nagyon hiányzott. Azonnal záporoznak a kérdések. Hogy kerülsz ide? Mi van a dagadttal? Hol dolgozol? Nagyi jól van?

Válaszolok mindenre, aztán meghallgatom, hogy ő sem lakik már ebben a lakásban, most is véletlenül találtuk itt. Szóval szerencsém volt.

Kifaggat, hogy kiket hoztam magammal. Andrist ismeri, évekkel ezelőtt kapott tőle egy macskát is. De a másik kettő? Na őket én sem igazán ismerem, Kriszti jót nevet a sztorin, hogy a kocsmában kapartam össze őket. Minek is hoztam ide őket? Azt sem tudom, de kiegyezünk, hogy ha már itt vannak maradjanak.

Iszogatunk, beszélgetünk, egyszer csak felpattanok és utasítom Krisztit, hogy menjünk ki a repülőtérre a kövünkhöz. Nem rajong az ötletért, de fél óra győzködés után beadja a derekát.

Krisztivel együtt voltunk állami gondozásban kicsit több mint tíz évvel ezelőtt, ott kötöttünk életre szóló barátságot. Szinte egy időben kerültünk ki az intézetből és akkor rövid időre elsodródtunk egymás mellől. De egyszer, jó pár évvel ezelőtt a Keleti pályaudvar melletti aluljáróban sétáltam és az egyik hajléktalanban felismertem a barátnőmet. Beszédbe elegyedtünk újra.

Onnantól kezdve szép lassan igyekeztem neki segíteni újraépíteni az életét. Azt a lakást, ahol most a fiúkat hagytuk, akkoriban intéztük el együtt számára. Mikor beköltözött szerveztünk egy csajos, iszogatós estét aminek a keretén belül kettesben körbesétáltunk a környéket. Azon az estén fedeztük fel a régi repülőtér mellett azt a követ amin ülve később minden problémánkat meg tudtunk beszélni. A kőhöz járás hagyománnyá vált és én most ezt a hagyományt akarom feléleszteni két év kihagyás után. Mikor alkoholos befolyásoltság alatt vagyok eléggé szentimentális tudok lenni…

Igazi hülye liba vagyok… Magassarkú cipőben indulok el sétálni, pláne ittasan. Esek-kelek folyamatosan a kőig, Kriszti minden alkalommal elkap, ami egyre nehezebb feladatnak bizonyul. A helyünkön nem töltünk sok időt, hamar visszafordulunk. A lépcsőházban, megbotlok újra és hiába kap utánam Krisz legurulok a lépcsőn. Ez fájt, de képtelen vagyok abbahagyni a nevetést. Most már teljesen biztos, hogy elment az eszem.

Körülbelül hajnali három lehet mikor megszakad a kép…

Kriszti ágyában ébredek. Mi történhetett itt? Szemrevételezem a helyzetet. Krisz a földön alszik, Szabi mellettem, rajtam pedig fordítva van a ruha.

Barátnőm felébred a mocorgásomra, viszont a pasi mellettem mélyen alszik tovább. Krisztivel összemosolygunk, tudja, hogy készülök még valamire. Igaza van, kicsit meg kell viccelni a mellettem heverésző srácot. Elkezdem rázni, hogy keljen fel. Mikor rám néz szinte hisztérikus stílusban megkérdezem:

– Te ki vagy??? Mit keresel mellettem???

– Tegnap a kocsmában… Te hívtál ide. Nem emlékszel semmire?

Elhitte! Ez jó buli lesz. Kriszti kezébe temeti az arcát, úgy nevet, én meg majdnem sírok annyira beleélem magam a szerepembe. Szabi meg néz bután, nem érti az egészet, de látom, hogy kínosan érzi magát. Ezért inkább felkel és elbúcsúzik tőlünk. Jöhet a kegyelemdöfés…

– Ugye semmi sem történt közöttünk az éjjel?

– Nem, de tényleg semmire sem emlékszel?- mindjárt sír szegény. Elfordul tőlünk és kiviharzik az ajtón.

Barátnőmmel nagy nevetésben törünk ki, mikor tisztes távolságba került az áldozatom.

– Nagyon gonosz vagy. – Bókol nekem Kriszti.

– Kijózanodtam és így már nem tetszik, nagyon nem, mennie kellett és nehogy már magyarázkodjak egy idegennek.

– Láttam. Tetszett az előadás, művésznő. – még mindig nevet. Időbe fog telni mire be tudja majd fejezni.

A történtek után kizárólag magányra vágyom, ezért haza indulok Nagyihoz, hátha ma képes lesz magamra hagyni a gondolataimmal. Meglepetésemre otthon sincs, valószínűleg elment vásárolni. Amilyen gyorsan csak tudok letusolok és eltűnök az ágyamban mielőtt megérkezne. Félálomban vagyok már, mikor megjönnek Anyuval. Még jó, hogy siettem… Anyukám benéz a szobámba, persze én úgy teszek mintha aludnék már, úgyhogy közli Nagyival, hogy csak később tudnak beszélni velem. Ezt egyelőre megúsztam, de meddig? Nem bujkálhatok előlük a végtelenségig. Meditálok kicsit, hogy jobb legyen a közérzetem, aztán szembenézek az elkerülhetetlennel. Elszánt mosollyal az arcomon zuhanok álomba.

Már sötét van kinn mire kinyitom a szememet. Anyu nem tudta megvárni míg magamhoz térek, Nagyival üzent, hogy próbáljak meg holnap itthon maradni, mert beszéde van velem. Igyekezni fogok…

Egy kiadós vacsora után visszafekszem az ágyamba és az ölembe veszem a laptopot, hogy meglessem Gábor végre válaszolt-e facebook-on. Hatalmas szívdobbanással nyugtázom, hogy küldött üzenetet, amiben az áll, hogy „Hát te még élsz?”. Tipikus Gábor… Ez a fiú semmit se változott az évek folyamán. Látom, hogy most is elérhető, úgyhogy beszélgetést kezdeményezek. Órákig beszélgetünk az elmúlt évek eseményeiről. Már ő is felnőtt és dolgozik, állandó éjszakásként, ami miatt fordítva él az év 365 napján. Fura ez számomra, de teljes mértékben rá vall ez a hozzáállás a problémához.

Meglepetésként éri, hogy gyermekekkel foglalkozom. Ő sem gondolta volna, ahogy a többi ismerősöm sem, hogy értek a gyermekek lelkéhez, azok után, hogy milyen infantilis tudok lenni a szabadidőmben.

Végül abban maradunk, hogy összehozunk egy közös iszogatást valamikor. Nehéz feladat lesz időpontot egyeztetni, de meg kell oldani, mert közel négy éve nem éreztem ilyet. Pillangók repkednének a gyomromban? Most ez miatta lenne?

Anno ugyanezt éreztem, mikor megismertem, egyszerűen elvesztem a józan ítélőképességemet, ha róla van szó. Akkoriban egy város széli kis kocsmában dolgoztam pultosként két hónapig. Gyuritól éppen külön éltem, mivel több alkalommal is megbántott, így kiadtam az útját. Szóval a sörözőben töltöttem heti minimum öt napot nagy unalomban, mert a forgalom a béka feneke alatt volt. Egyik este, mikor már kezdtem feladni, hogy látok aznap még élő embert, betoppant egy srác a kocsmába. Első gondolatom, az volt, hogy vajon mennyi idős lehet? Minden bizonnyal személyit kellett volna kérnem tőle, mikor kikérte a sörét, de nem mertem. Olyan aranyos volt, hogy megszólalni se tudtam egy ideig. Mivel rajtunk kívül nem tartózkodott más a helyen, rá voltunk kényszerülve egymás társaságára.

Viszont gyorsan kiderült, hogy teljesen egy hullámhosszon vagyunk és hasonló mennyiségben szeretünk alkoholt fogyasztani. Mintha évek óta ismertük volna egymást, teljesen belemerültünk a pszichológiai témák boncolgatásába, így azt is elfelejtettem, hogy két barátom várhatóan meglátogat. Erre pont a legrosszabbkor, mikor talán közelebb kerültünk volna Gáborral egymáshoz, megérkeztek. De beszélgetőpartneremnek ez nem okozott problémát, vidáman sörözött és poénkodott tovább a kibővült társaságban. Közvetlen, kommunikatív, humoros és még helyes is volt. Mindig ilyen pasiról álmodtam. Igaz, hogy fiatal, de akkoriban még én is a húszas éveim elején jártam csak. Sajnos csak később tudtam meg, hogy volt akkoriban barátnője, ezért utasította el minden közeledésemet, de most bizakodom, hogy mielőbb találkozunk és megismételjük esetleg az évekkel ezelőtti éjszakai sétánkat ami keserédes emlékként ma is tisztán él bennem.

Ám most minden gondolatot ki kell űznöm a fejemből és aludnom kell, mert anyukám holnap komolyan ki akar osztani.

Ezen a reggelen ébresztőóraként édesanyám két keze szolgál, amik veszettül ráznak már hét órakor. Azért, mert ő nem tud aludni nekem se szabad? Kitörlöm a csipát összeragadt szemeimből és legszívesebben üvöltenék, de visszafogom magam, mert érzem, hogy ez a beszélgetés így is elég fájdalmas lesz. Anyu nem sokat tétovázik, bele is vág a közepébe.

– Mihez óhajtasz kezdeni most az életeddel?

Tipikus Anyukám, se egy „szia” se semmi. Annyira tudtam, hogy ez lesz a téma! De most mit mondjak? A családom nem fogadja el, hogy „nem tudom” válaszként, pedig ez az igazság. A nem túl kellemes ébresztéstől amúgy is zilált gondolataimat igyekszem összeszedni, hogy Anyukámat valami elfogadható válaszhoz juttassam.

– Holnap este már dolgozom. – Ennyi? Még magamat is alulteljesítem magyarázkodásban.

– És a házasságod, a lakás, a piálás amit napok óta csinálsz? Erőltesd már meg magadat!

Ajjaj, sikerült felbőszítenem a sárkányt!

– Ha nagyon tudni szeretnéd Gyurival válunk, ez már biztos. Még nem tudom hova költözök innen, de mielőbb elhúzok. Ami meg a bulizást illeti, most szabadultam a terrorból, annyit iszok amennyi jól esik és akivel akarok, főleg amíg nem te fizeted. Minden tiszta? Akkor szálljatok ki az életemből! – A végére már patakokban folyik a könnyem már megint, a kezeimet pedig ökölbe szorítva tartom magam mellett. Lehet, hogy túlreagáltam, de felnőtt vagyok és én irányítom az életemet, akkor is ha elrontom. Vagy nem?

Ezután végighallgathatom a szokásos szöveget, hogy „amíg itt élsz és a mi kenyerünket eszed, addig igenis van beleszólásunk”, de már tudomást sem veszek róla. Sírástól kipirult arccal és bedagadt szemekkel, remegve elindulok felöltözni. Anyu tátott szájjal bámulja, ahogy némán elballagok a beszélgetés közben, de tudja, hogy még egy szó és robbanok. Szerintem nem érzi, hogy ezekkel a piszkálódásaival engem mennyire bánt. Zavarosak a gondolataim.

Levegőre van szükségem…

A szolárium az olyan helyek egyike ahol megnyugszom és feltöltődök, pedig én aztán sose voltam cicababa típus. Most is oda menekülök, pedig nem is igazán tudom mi elől. Talán Anyu kioktatása, talán a saját gondolataim vagy esetleg Gyuri elől, aki nemsokára haza ér a fönti lakásba és nem szeretném még az esélyt sem megadni, hogy akár csak az udvaron összefussunk?

De pont azért jöttem el, hogy ne gondolkozzak, csak süttessem magam zenehallgatás és relaxálás közepette. Mire letelik az időm teljes a nyugalmam, bár van egy olyan balsejtelmem, hogy ez nem fog sokáig tartani.

A gyanúm be is igazolódik. Hazaérve egy cetli fogad rajta Édesanyám üzenetével.

El is lehet költözni, ha ilyen bunkón

akarsz viselkedni a továbbiakban is.

Anyád

Most komolyan el akar üldözni? Pont mikor a leginkább sérülékeny vagyok?

Ezt még meg fogja bánni!

Előkapom a bőröndömet és egy héten belül másodszor is pakolni kezdek. Ezt nem lehet megszokni, a második alkalom is ugyanolyan felkavaró, mint az első volt. Akaratlanul is hullanak a könnyeim, újra. Tudatosul bennem, hogy innen is mennem kell, hogy senkinek sem vagyok elég jó, még a családomnak se. Zakatolnak a gondolatok a fejemben. Mit rontok el mindig? Miért nem ért meg senki? Miért mindig minden az én hibám? Hova is megyek most?

Erre mint valami égi jel, kezembe akad Szabi, a vasárnap esti pasim, telefonszáma. Kétségbeesésemben az sem érdekel, hogy került oda, csak az, hogy nem tölthetem az éjszakát egyedül az utcán.

Már a buszt várom a bőröndömmel az oldalamon, mikor tárcsázom a számot. Kérem, sőt könyörgök neki, hogy találkozzunk. Meglepődik ugyan a múltkori poénkodásom után, de belemegy. Viszont mikor élőben ott állunk egymással szemben rajtam a sor, hogy meghökkenjek, mivel úgy viselkedik velem, mintha a csaja lennék.

De bele kell mennem a játékba. – tudatosítom magamban. – Nincs hova mennem.

Persze megint hozta magával az idegesítő kollégáját is. Nagyon be kell rúgnom, hogy ezt a szánalmas társaságot el tudjam viselni.

Órák telnek el azzal, hogy idióta történeteket hallgatok, amire bután vigyorgok és bólogatok. Kezdem nagyon unni!

Hol alszunk drágám? – Ha azt hiszi a nője vagyok, akkor játszunk így. 

-Nálam nem tudunk az biztos. Panzió? – Hogy mondta? Micsoda? Remélem az érzéseim nem ültek ki az arcomra. Ez még a végén öngól lesz és fizethetem neki is az éjszakai szállást.

– Jó, hova menjünk? – Eddig is gyanús volt a pasi, de miután elkezdi fejből sorolni a hoteleket a környéken, egyenesen ijesztővé válik.

Nincs hova menned. – hívom fel a tényekre a saját figyelmemet – Nem eshetsz ki a szerepedből kislány!

– Menjünk, te tudod hova. – ezeket a szavakat ugyan kimondom, de rossz előérzetem van.

Egy lepukkant hotelben kötünk ki, viszont nagyon fáradt vagyok már így hajnali három óra tájban, úgyhogy nem kötegszem. De a recepciónál jön a feketeleves, ami rendesen kihoz a sodromból.

Közli, hogy elitta az összes pénzét, így fizessem én a szobát és majd megadja. Ha tudná ezt a majd megadom dumát hányszor hallottam. Addig álljak fél lábon, míg ezt a pénzt viszont látom…

Ennél a pasinál nagyobb csalódás nem ért mostanában, de úgy érzem ez még mindig csak a katasztrófa kezdete. Kicsengetem a szoba árát és felmegyünk. Ez egy luk a közepén egy ággyal, amit két éjjeliszekrény szegélyez, a sarokban meg egy omladozó ruhásszekrény áll. Itt fogok aludni és ez nagyon elkeserít. Ám ha ez még nem lenne eléggé sokkoló, akkor kiderül, hogy a mellékhelyiségek és a zuhanyzó a folyosó végén található. Sírni volna kedvem újfent.

Ahogy vagyok, ruhástól, befekszem az ágyba, hátamat fordítva afelé az ember felé aki ide hozott. Biztos voltam benne, hogy be fog próbálkozni nálam, de olyan fáradt vagyok, hogy képtelen lennék ellenkezni. Ha hagyom magam remélem előbb szabadulok.

Reggel Szabi ébresztőjének vinnyogására nyitom ki a szemem. Örülök, hogy lassan vége a rémálomnak. Ez a hang jelenti most a szabadságomat, mivel indulnia kell dolgozni.

Mielőtt kilépne a szobából közli, hogy tíz óráig kell elhagyni a helyet, így pihenjek még nyugodtan.

Búcsúként még mondja, hogy majd hív, de azt lesheti, mikor fogom felvenni neki a telefont.

Megfogadom a tanácsát és visszadőlök még, mivel úgysincs hova mennem, de aludni nem tudok, csak bámulom a kopár falakat. A telefonom zörgése szakítja félbe a rövidke nyugalmamat.

Barátnőm, Marika nevét látom a kijelzőn. Pár hónappal ezelőtt dolgoztam vele egy újságos üzletben, ahol örökre szóló barátságot kötöttünk. Sőt, pátanyómként tekintek rá, mivel Anyukám korabeli.

Akármennyire is örülök neki, hogy hív, mégis félve veszem fel a telefont.

– Mizu gyerek? El vagy tűnve! – Újabb ember aki lebasz.

– Baj van – Sírok. Bőgőmasina lettem. – Nincs hol laknom.

– Hol vagy most? – Hangján érezhető, hogy őszintén aggódik.

– Egy motelben, nem tudom hol, nemsokára összeszedem magam…– Szét vagyok esve..

– …és bejössz hozzám a munkahelyemre beszélgetni. – Fejezi be a mondatomat, majd leteszi a telefont, hogy siethessek hozzá.

Tudom, hogy Marika segíteni fog, de hogy viszonozom, mikor olyan elveszett vagyok?

Mire beérek az üzletbe már tövig rágta a körmeit. Eleinte nem szól semmit, csak a bőröndre, majd rám emeli a tekintetét. Ezután odalép hozzám és megölel, mint anya a bajban lévő lányát. Tudom, hogy együtt érez velem és ez nagyon jól esik.

– Mit művelt megint anyád? – Hogy tud mindig így a lényegre tapintani.

– Gyurival válunk, Anyu meg kidobott. – Szerintem mindketten tudjuk, hogy ez a megfogalmazás nem teljesen fedi a valóságot, de most ez részletkérdés.

-Mesélj már! Mi történt? Biztos hosszabb történet ez ennél a két mondatnál. – Kezdek félni, a vesémbe lát.

Mindent aprólékosan elmesélek, közben pedig nyugtalanul mászkálok az újságok között. Érezhető, hogy nem találom a helyem. Amit pedig észre lehet venni, azt Marikám észre is veszi.

Körülbelül egy órával később befejezem a mondókám Anyáról, Mamáról, Gyuriról, Pistiről és a többi pasiról.

– Hozzám költözöl, amíg nem találsz más megoldást. Ágyam nincs, de egy hálózsákot fel tudok ajánlani. – Erre nem is számítottam. Majd kiugrok a bőrömből örömömben, hogy van egy ilyen barátom, aki nem hagy cserben.

Hebegve-habogva megköszönöm, hogy ilyen nagylelkű, hogy hajlékot biztosít nekem.

– Viszont ki kell találnunk, hogy merre szeretnéd folytatni az életedet. – Ezt imádom benne, hogy ő segít és nem kioktat, mint Anyu.

– Persze! Elképzeléseim vannak, csak még kicsit zavaros a kép. – Napok óta nem volt ilyen őszinte a mosolyom.

– Regéld el és összerakjuk! – Erre a pozitív hozzáállásra van most szükségem.

Elszánt vigyorral az arcomon belekezdek a terveim felvázolásába.

– Szóval… van a takarékszámlámon hatszázezer forint, abból egy olcsó, kis lakás kezdőbefizetését tudom fedezni. Utána kell néznem a lakáshiteleknek, mivel nincs tartozás a nevemen és közalkalmazott vagyok valószínűleg meg is fogom kapni. Vésztartaléknak nálam vannak az ékszereim. Még munkahely váltáson is gondolkozom, de ne aggódj, csak is a szakmámon belül, másik intézményben. Most hirtelen ennyi jut eszembe.

Pót-anyám meglepődik a hirtelen jött lelkesedésemen, de örül, hogy van legalább elképzelésem a jövőről a depressziós ábrázatom mögött. Ezek után kezembe nyomja a lakáskulcsát ás rám parancsol, hogy menjek „haza”, fürödjek le és aludjak, mert úgy festek, mint „a mosott szar”. Nem tudok ellenkezni, mivel ebben is igaza lehet, nem aludtam mostanában valami sokat és az a kevés sem éppen volt pihentető. Valójában a végletekig kimerültem.

Engedelmesen teszem amit mondott és pár óra múlva a megágyazott hálózsákomon hajtom álomra a fejem, abban a tudatban, hogy végre megint tartozom valahová.